Túra a Vértesben

2020. szeptember 13.

Részvételi díj: 10.000 Ft/fő

Indulás Szombathelyről, az MMIK parkolójából 7.00-kor. Utazás a Vértesben, amely a Bakony és a Gerecse között terül el, a Velencei-hegység és a Velencei-tó szomszédságában, egészen különleges helyen. Ezernyi szépséget rejt a környék, melyek közül néhányat megmutat nekünk is a körtúránk, a Mária-szakadék, Körtvélyesi-kilátó, erdei temető, Vitányvár, Szép Ilonka forrás vagy akár a Körtvélyespusztai kápolna felkeresése során. A Csákány-patak által kimosott 500 méter hosszú Mária-szurdok vadregényes tájat rejt, amelynek végén egy kisebb emelkedőre kell felkapaszkodnunk, hogy elérjük a kilátót (strapabíró cipő és túrabot nagy segítséget nyújthat!). A kilátóról körbe nézhetünk, jól látszik innen a Nagy Csákány hegy is, amely a Vértes egyben legmagasabb pontja (487m). A kilátó mellett piknikezési lehetőség, majd folytatjuk túránkat hol kellemes, erdei utakon, hol pedig források mellett haladva, mígnem megérkezünk a kirándulás másik fénypontját jelentő Vitányvárig, amelyet nemcsak a Vértes, hanem hazánk legromantikusabb várromjai között tartanak számon. A romok bejárása után utunk lefelé kezd ereszkedni, ahol vár még ránk néhány szépség, de lassacskán visszajutunk majd kiindulópontunkra. A buszhoz visszaérkezést követően hazaindulás. Várható hazaérkezés Szombathelyre 20.00 körül.

Részvételi díj tartalmazza:
- autóbuszos utazást
- idegenvezetést

Részvételi díj nem tartalmazza:
- útlemondási biztosítást

A túra hossza kb. 15-20 km (útvonaltól függően). Jó fizikai erőnlét és kényelmes, nem csúszós talpú cipő szükséges (a legjobb a túracipő), túrabot is jó szolgálatot tehet! Szívproblémákkal és mozgási nehézségekkel küzdők számára ez a túra egyáltalán nem ajánlott! Figyeljen az időjárásnak megfelelő réteges ruházatra és esőkabát mindig legyen önnél! Egész napra elegendő ivóvíz (legalább 1,5-2 liter) és élelem nélkül soha ne induljon el! A nagyobb szintkülönbség leküzdésénél jól jöhet egy kis édesség (csoki, keksz) vagy szőlőcukor.