Székesfehérvár és a Siófoki Libadalom

Részvételi díj: 11.000 Ft/fő

Indulás Szombathelyről, MMIK parkolóból 6.30-kor. A nap első részében Székesfehérvár szépségeit ismerheti meg a csoport egy egészen szokatlan módon.

Melyik nő ne álmodozna arról, hogy párja maradandó emléket állít szerelmüknek? Bory Jenő egy egész várat emelt két kezével felesége és gyermekei számára. Közel 40 éven keresztül építette összefoglaló tervek nélkül, szabadon kísérletezve a lakóháznak szánt épületet, melynek maga volt a tervezője, építésze és kőművese is. Hét tornyával, harminc kisebb-nagyobb helyiségével, köztük három műteremmel ez lett a város legkülönösebb építménye, igazi kuriózum a külvárosi övezetben. A „romantikus Székesfehérvár” program keretében helyi idegenvezető viszi végig a csoportot a város nevezetességein, s a belváros és a Bory vár között kisvonattal közlekedik a csoport. Miután visszaérkezünk saját autóbuszunkhoz, tovább indulunk Siófokra, ahol ezen a hétvégén rendezik meg a „Libadalom” névre keresztelt fesztivált. Három napon át gasztronómiai élmények, családi programok, bemutatók és kulturális események várják a látogatókat. Szabad program a fő tér környékén, majd hazaindulás, várható érkezés Szombathelyre 20.30 körül.

Belépőjegyek (tájékoztató árak!):

  • „Romantikus Székesfehérvár” program (kisvonattal, helyi idegenvezetéssel és belépőjeggyel a Bory-várba): felnőtt: 4.800 Ft/fő; diák/nyugdíjas: 4.300 Ft/fő